Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Chelsea szurkolóinak szavazatai alapján Joe Cole lett az idény legjobb Chelsea játékosa. A 2. az idén szintén fantasztikusan játszó Ricardo Carvalho és a sérülése után vezéregyéniséggé váló Michael Ballack.

"Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy a Chelsea-ben fogok játszani és, hogy ebben a csapatban egyszer a legjobb lehetek Most mindkét vágyam teljesült, és nagyon boldog vagyok."

"Minden nap boldogan kelek fel, hiszen egy fantasztikus csapatba és fantasztikus játékosok között játszhatok."

Cole eddig 10 alkalommal talált a kapuba a szezon eddigi 53 mérkőzésén. Többek között ő döntötte el a West Ham elleni bajnoki meccset, vagy az Everton elleni Ligakupa-elődöntőt.

"A legjobbat próbálom nyújtani a csapatnak. Imádok itt lenni és köszönöm a szurkolóknak, hogy rám szavaztak."

"Ez egy nagy éjszaka számomra. Elég jó évem volt, de mostanában kimerültnek érzem magam és ez a játékomon is meglátszik. A Newcastle ellen pihentem és a hétvégén már teljesen friss leszek. A Bolton ellen meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és utána teljes erővel a bajnokok Ligája döntőjére koncentrálunk."

Tavaly Michael Essien lett az év játékosa, 2éve pedig csapatkapitányunk John Terry vehette át ezt a megtisztelő serleget.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.